|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 14 találat | lapozás: 1-14 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Rónai Antal 1996. február 9.Febr. 9-én, életének 90. évében Kolozsváron meghalt Rónai Antal, a Magyar Opera és a Román Opera egykori karmestere, a Zeneművészeti Főiskola egykori tanára. Temetése febr. 12-én lesz, a Házsongárdi temetőben. /Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./ Rónai Antal a kolozsvári Magyar Operának 1949-től 1970-ig volt a karmestere, kitűnően zongorázott. A főiskolán karvezetést, hangszerismeretet, partitúraolvasást és operarepertoárt tanított. 1971 és 1989 között a kolozsvári Utunk rendszeresen közölte visszaemlékezéseit "Rónai Antal meséli" címmel. /László V. Ferenc: Rónai Antal (1906-1996).= Szabadság (Kolozsvár), febr. 12./ Rónai Antal Szegeden született 1906-ban. A kolozsvári Konzervatórium tanára volt 1940-től 1973-ig.1996. november 23.A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében nov. 23-án megtartotta éves közgyűlését az EMKE. A tanácskozás napirendjén a magyar kultúrcentrumok létrehozásának stratégiája szerepelt. Dávid Gyula EMKE-elnök megnyitó beszéde után Kötő József helyzetfeltáró előterjesztése a közművelődési állapotokat jellemezte, megállapítva, hogy a kulturális intézmények állami támogatása 0,7 százalékos, szégyenletesen alacsony, hiszen a Cotroceni palota felügyeletére a költségvetés 0,8 százalékát fordították. Nincs kulturális autonómia, így csak reménykedni lehet abban, hogy a magyar kulturális intézmények megkapják a számarányos részesedést az állami támogatásból. Kovászna és Hargita megyén kívül a magyar kulturális intézmények diszkriminatív módon nem kapnak semmiféle támogatást, még Maros megyében sem, ahol a lakosság fele magyar. - Pozitív tény, hogy az EMKE és társegyesületei tevékenységének köszönhetően megindult az intézményesedés, több mint négyszáz alapítvány és egyesület létesült. Az EMKE az 1997-es évet magyar kultúrcentrumok alapítási éveként jelölte meg. Ezután a megyei tagszervezetek képviselői tartottak beszámolót. A háromszékiek kiemelték, hogy jövő év májusában adják át a felújított és átépített Mikes-kastélyt Zágonban, egyúttal leleplezik a Mikes Kelemen portré-szobrot. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 26./ Megünnepelték a 75 éves Romániai Magyar Dalosszövetséget. A dalosszövetség múltjáról dr. Benkő András és Kostyák Imre, az újjáalakult szövetségről pedig László Attila szólt. Fellépett a Kovács András vezette marosvásárhelyi Nagy István Kórus. Kiosztották az EMKE-díjakat: Kovács András és Kelemen Antal Nagy István-díjat, Németh Ildikó Kacsó Sándor díjat, Kovács Ferenc Janovics Jenő díjat, Molnár István Szolnay Sándor díjat, Hunyadi László Kovács György díjat, Tompa Miklós /post mortem/ Kemény János díjat, Hary Béla Erkel díjat, Fülöp Géza Monoki István díjat, a Csiporka Játszó-ház nevében Ráduly József Vámszer Géza díjat, Forrai Tibor és Szabó Szende Szentgyörgyi István díjat, Bács Lajos Rónai Antal díjat, Nisztor Ilona Seprődi János díjat és Geréd Vilmos Zsizsmann Rezső díjat kapott. /Szabadság (Kolozsvár), nov. 25./2002. november 21.Okt. 26-án tartotta közgyűlését a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöki tanácsa Kolozsváron. Erdély minden részéről több mint ötven karvezető jött el. A dalosszövetség tiszteletbeli elnöke, Guttman Mihály nyitotta meg a közgyűlést. A Hajnal akar lenni szakosztály gazdag tevékenységéről dr. Almási István beszámolója hangzott el, ami magában foglalta a népdalosok képzését, tánctáborok szervezését és a népdalgyűjtést. A gregorián szakosztály tevékenységéről Jakabffy Tamás adott számot. Kelemen Attila a fúvószenekarok tevékenységét ismertette. 47 zenekarral tartja fenn a kapcsolatot. Az egyházzenei szakosztály tevékenységéről Sógorné Rigó Magda beszélt. Megválasztották az új vezetőséget. A Romániai Magyar Dalosszövetség tiszteletbeli elnöke Guttman Mihály, elnöke Tóth Guttman Emese (Kolozsvár), elnökségi tagok: Péter Csabáné Sógor Éva (Kolozsvár), Kállai Tünde (Kolozsvár), Fórrika Éva (Marosújvár), Szabó Zsombor (Aranyosgyéres). A szakosztályok vezetői: iskolai szakosztály: Székely Árpád (Kolozsvár), gregorián zenei szakosztály: Jakabffy Tamás (Kolozsvár), egyházzenei szakosztály: Sógor Magda (Kolozsvár), fúvós szakosztály: Kelemen Attila (Réty). Ezután a Romániai Magyar Dalosszövetség-díjak ünnepélyes átadására és kórushangversenyre került sor. Gergely János (Székelyudvarhely), az agyagfalvi fúvószenekar vezetője a Rónai Antal-díjat kapta, Csórja Ferenc (Kovászna város) a református kórus 110 éves hagyományát ápoló munkásságáért Seprődi János- díjat, Péterné Sógor Éva, a kisbácsi református egyház vegyes karának vezetője Jagamas János-díjat, Lakatos Imre (Székelyudvarhely) zenetanár, karnagy, zeneszerző Márkos Albert-díjat, Sógor Gyula néhai református lelkész post mortem Zsizsmann Rezső-díjat kapott. /Murár Mária: Tisztújítás a Romániai Magyar Dalosszövetségben. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 21./2002. december 3.A Romániai Magyar Dalosszövetség Kolozsváron rendezett karvezetői találkozó-továbbképzést a Kolozs és Fehér megyei kántor-karnagyok részére. A tíz előadást díjmentesen tartották a meghívott tanárok: Péterné Sógor Éva egyetemi tanársegéd (a továbbképzés vezetője), Tóth Guttman Emese tanárnő (a magyarfenesi énekkar karnagya), Guttman Mihály ny. tanár-karmester (a tordaszentlászlói énekkar karnagya), továbbá dr. Szenik Ilona, dr. Angi István és dr. Dávid István (Magyarország) egyetemi tanárok. Az ünnepélyes záróhangverseny október 26-án volt, ekkor történt a Romániai Magyar Dalosszövetség díjkiosztása is. A díjazottak: néhai Sógor Gyula (volt aranyosgyéresi esperes) Zsizsmann Rezső díjban, Lakatos Imre nyugalmazott székelyudvarhelyi zenetanár Márkos Albert díjban, Csorja Ferenc nyugalmazott kovásznai zenetanár Seprődi János díjban, Gergely János, a székelykeresztúri fúvósok karmestere Rónai Antal díjban és Sógor Éva Jagamas János díjban részesült. A négy évre megválasztott új elnökség tagjai: Tóth Guttman Emese tanárnő, Fórika Éva marosújvári tanárnő, Kállay Tünde tanárnő, Sógor Éva egyetemi tanársegéd és Szabó Zsombor aranyosgyéresi tanár. /Guttman Mihály: Tíz hónap - tíz hétfő délutánja. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 3./2003. november 17.Nov. 15-én énekkarok találkozója zajlott Csíkszeredában. Gergely Simon Ibolya csíkszeredai karnagyot, zenepedagógust Seprődi János-díjjal tüntette ki a Romániai Magyar Dalosszövetség. A kolozsvári Jakabffy Tamás Zsizsman Rezső-díjat kapott egyházzenei tevékenységéért. Az aranyosgyéresi Szabó Lőrinc Zsombor Jagamas János-díjat kapott kórusvezetői és szervezői tevékenységéért, a sepsiszentgyörgyi Sipos Zoltán és Kelemen Szilárd Markos Albert-, illetve Rónai Antal-díjban részesült. A Romániai Magyar Dalosszövetség közgyűlésén a szövetség elnöke, Tóth Guttman Emese eredményesnek mondta a dalosszövetség által a legutóbbi egy évben kifejtett tevékenységet, hangsúlyozva, hogy valamennyi tervezett előadást, hangversenyt megtartottak. A szakbizottságok elnökei az intenzívebb és eredményesebb szakképzés megvalósítása érdekében emeltek szót. Szó esett továbbá a hangszerellátás javításának szükségességéről is. A közgyűlés nyitányaként kilenc Hargita megyei kórus hangversenyezett. A Bartók-Enescu Dalos Találkozó sikeres volt. /Sarány István: A Dalosszövetség díjai. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 17./2003. december 11.Ötvenöt évvel ezelőtt 1948. dec. 11-én kezdetét vette a sétatéri színházban a kolozsvári magyar Népopera intézmény megnyitó díszelőadását megelőző ünnepség. Az ünnepi estén jelen volt dr. Groza Péter miniszterelnök, valamint kormányának pénzügyminisztere Luka László is, Miron Constantinescu társaságában. A Népopera célkitűzéseiről Eisikovits Miksa - az opera igazgatója, zeneakadémiai tanár - mondott megnyitó beszédet, őt követte Balogh Edgár nemzetgyűlési képviselő beszéde. A Népopera Eisikovits Miksa egyéni ambíciójának köszönheti létrejöttét. Az alapítási szándékot Balogh Edgár hozta Groza Péter tudomására. Az első bemutató Kodály Zoltán daljátéka, a Háry János volt, Rónai Antal karmester vezényelt. 1948. dec. 17-től a Népopera törvénymódosítással Kolozsvári Állami Magyar Opera néven önálló intézményként folytatta tevékenységét. A 2002-2003-as évadtól hivatalos elnevezése Kolozsvári Magyar Opera. /Turánitz J. Lajos: A Kolozsvári Magyar Opera születésnapjára. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 11./2004. december 8.Nov. 20-án tartotta Kolozsváron közgyűlését megalakulásának 83., újraalakulásának 10. évfordulója alkalmából a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). Erdély minden részéről több mint 70 karvezető és kóruselnök érkezett. Tóth Guttmann Emese elnök asszony beszámolója összefoglalta az elmúlt tíz év tapasztalatait eredményeit. Az RMD célkitűzéseiben legyen ott a szórványmagyarság felkarolása és az éneklő Erdély megteremtése, hangzott el. Jakabffy Tamás beszélt a gregorián zene oktatásáról. Sógor Magda az egyházzenei tagozat tevékenységéről szóló beszámolóban részletesen ecsetelte az új énekeskönyv bevezetésének fontosságát. A népzenei tagozat Fejér Kálmán vezetésével minden évben megszervezi Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalvetélkedőt. Következett a 2004-es díjak ünnepélyes átadása. A Jagamas János-díjat a 70. életévét betöltött dr. Almási István vette át a népzenekutatásban elért munkásságáért. Seprődi János-díjat kapott Gáspár Attila a Szilágyságban végzett pedagógiai közművelődési tevékenységéért, Márkos Albert-díjat Vizsnyai Csaba a kamarakórus-muzsika terén végzett munkájáért. Zsizsmann Rezső-díjat kapott Kállai Miklós Tünde kántor, karnagyi és zenepedagógiai munkájáért. Rónai Antal-díjat kapott a szatmárnémeti Cacu Mircea, az általa vezetett fúvószenekar élén végzett munkájáért, aki alaposan ismeri a román és magyar zenekultúrát. A Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját adták át Guttmann Mihály karnagynak, aki 1994-ben újra indította a kórusszövetséget. Ez alkalommal minden tagkórus átvette az RMD emléklapját és a Szivárvány havasán című kórustárat. /Murár Mária: Jubilált a Romániai Magyar Dalosszövetség. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 8./2010. november 22.Közgyűlés és díjkiosztó a dalosszövetségnélKözös népdalénekléssel kezdődött november 20-án, szombaton délelőtt a Romániai Magyar Dalosszövetség évi közgyűlése az unitárius kollégium Felvinczi György termében. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének felkérésére Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök tartott rövid áhítatot. „Adjon Isten önöknek erőt, hogy az erdélyi magyar kórusmozgalom elkötelezettjeiként minél többet énekelhessenek”, buzdított a püspök. Kötő József, az Erdélyi Közművelődési Egyesület (EMKE) tiszteletbeli elnöke beszédében kifejtette: “Az EMKE és a dalosszövetség újraalakulásuktól megőrizték nemzeti és közösségépítő jellegüket. Fenntartottuk azt a szellemiséget, amely egy népet megéltet és egyedivé tesz. Ezért kell ma ünnepelni a dalosszövetséget, megmaradásunkhoz a többezer kórustag éneklése is hozzájárul”. Tóth Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke beszámolójában elsőként a 2010-es év megvalósításait vette számba: januárban megünnepelték a Magyar Kultúra Napját, majd tél végén Kodály szellemében került sor egy rendezvényre Kézdivásárhelyen, tavasszal a 125 éve született Zsizsmann Rezsőre emlékeztek, az elkövetkező időszakban pedig Mérában szerveznek népdalversenyt. Az elnökasszony megemlítette azt is, hogy egyes énekkarok későn vagy egyáltalán nem küldték el a szövetségnek ezévi tevékenységükről a beszámolót. Megtudtuk: a kórusok működésében a legnagyobb gondot a nem megfelelő kottaolvasás és az elöregedés okozza. Idén több énekkar ünnepelte meg létrejöttének kerek évfordulóját, továbbá közel húsz erdélyi településen tartottak kórustalálkozót. Mint kiderült, 2010-ben már három népdaléneklési versenyt szervezett a dalosszövetség. Tóth Guttman Emese örömmel említette, hogy a kórusok eleget tettek az egyházi és nemzeti ünnepek alkalmával szervezett rendezvényekre szóló meghívásoknak is. Szó esett ugyanakkor a testvérkórusokkal való kapcsolattartásról, valamint a dalosszövetség kórusainak külföldi szerepléséről. Jövőre 90 éves a dalosszövetség Ami a 2011-es évre vonatkozó terveket illeti, januárban ismét megünneplik a Magyar Kultúra Napját, továbbá Liszt Ferenc születésének 200. és halálának 125. évfordulójáról is megemlékeznek. Halálának 30. évfordulóján Márkos Albert kolozsvári zeneszerző életművére kívánnak hangsúlyt fektetni. Mindemellett kórustalálkozókra és népdalversenyekre kerül majd sor, jövő novemberben pedig a dalosszövetség megalapításának 90. évfordulóját is megünneplik. A gregorián szakosztály tevékenységét összegző, Jakabffy Tamás által összeállított beszámolót Péter Éva, a dalosszövetség egyik alelnöke olvasta fel. Ezáltal képet alkothattunk a gregorián zenét művelő, és a dalosszövetség égisze alatt tevékenykedő énekkarok sokrétű, sikerekben gazdag tevékenységéről. Sógor Magda karnagy a kántorképzés jelenlegi lehetőségeit ecsetelte, majd Kelemen Antal, a fúvós szakosztály vezetője a több mint 40 erdélyi fúvósegyüttes évi tevékenységéről számolt be. Öt karnagyot tüntettek ki A beszámolók után került sor a díjak átadására. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Fórika Balázs, a kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus templom kántorkarnagya. Fekete Miklós zenetanár laudációjából kibontakozott a karnagy sokoldalú tevékenysége: kántor, önkormányzati tanácsos, vitézi rend birtokosa, és nem utolsósorban két gyermek édesapja. „Kívánom, hogy ez a díj is boldoggá tegyen”, összegzett Fekete Miklós. A díjat Zsizsmann Ilona, Zsizsmann Rezső lánya adta át. Márkos Albert-díjat kapott a fiatal Gáspár Anna zilahi zenetanár-karnagy. „Húsz éve ismerem a Gáspár családot, és ez alatt az idő alatt végigkísértem Anna pályáját, aki a zeneakadémia elvégzése után énekkart és játszóházat vezet, népdalt kutat, zeneóvodában tevékenykedik”, mondta laudációjában Essig Klára festőművész. A díjat Fórika Éva alelnök adta át. A Jagamas János-díjat Czakó Gabriella szovátai missziós zenetanárnő érdemelte ki, akinek pályafutását kollégája, Nagy Éva Vera méltatta. „Csoda az, amit Gabriella a gyerekekkel tesz. Kodály elképzelései a szemem láttára valósulnak meg”, hangzott el a laudációban. A díjat Jagamas János özvegye adta át. Bálint Zoltán, a Csíkkarcfalvi Bitykó Gyermekfúvószenekar karnagya Rónai Antal-díjat vehetett át. Laudációt mondott Kelemen Antal, a rétyi fúvószenekar igazgató karnagya. „Bálint Zoltán közvetlenül, barátságosan viszonyul a zenekarában tevékenykedő gyerekekhez. Öt éve, amióta átvette az együttes vezetését, kitartó munkát végzett”, összegzett Kelemen Antal. Seprődi János-díjban részesült a 30 éves Sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar és annak karnagya, László Attila. Guttman Mihály félévszázados ismeretség fényében értékelte a karnagy áldozatos és sikeres tevékenységét. A díjátadást követően a közgyűlés tiszteletbeli tagnak választotta Ferencz Ágnes Veronika brassói képzőművészt, aki a díjként szolgáló plakettet készíti el évek óta, valamint Tamás Gebe Andrást, Tordaszentlászló polgármesterét, mint a szövetség önzetlen támogatóját. Délután gyermekkarok örvendeztették meg kórushangversenyükkel a dalosszövetség tagjait. NAGY-HINTÓS DIANA, Szabadság (Kolozsvár) 2011. november 21.Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésbenFennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka. A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére. Közösségteremtő dalosszövetség Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek, Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről. – A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket. Jövőbeli tervek és eredmények A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat. Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt. Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről. Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását. Díjátadás a közgyűlésen A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta. Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának. A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át. Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett. Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva. Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket. Meglepetés-díj Guttman Mihálynak A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját. Kórushangverseny a magyar operában A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2013. március 23.Rónai István, a versköltő zongoraművész és zenekritikusKolozsvári zenészcsalád tagjával, Rónai Antal karmester fiával, Rónai István zongoraművésszel, a kolozsvári Gh. Dima Zeneakadémia nyugalmazott oktatójával beszélgetett a Zeneszó március 20-i rendezvényén Horváth Zoltán zongoratanár, moderátor. A Györkös-emlékházban megtartott rendezvény jó hangulatához nem csak a kellemes emlékek felidézése, hanem a Rónai István által megírt humoros, ötsoros versikék felolvasása is hozzájárult. Horváth Zoltán először arról kérdezte meghívottját, hogy milyen emlékek fűzik Györkös Mányi Alberthez. Rónai elmondta, hogy Györkössel már középiskolás korában megismerkedett. – Kegyelettel emlékezem Györkös Mányi Albertre, aki osztálytársam, László György klarinéttanára volt. Gyurit többször kísértem zongorán, ezért bemutatott hangszertanárának. Tanárként, művészként és emberként is sokat lehetett tanulni tőle – elevenítette fel emlékeit a zongoraművész. Megtudtuk: zenelíceumi zongoratanárától, Amirás Pálma asszonytól olyan szakmai alapot kapott, amellyel aztán sikeresen felvételizett a kolozsvári zeneakadémiára (az akkori konzervatóriumba), ahol a híres zongoraművész, Halmos György (1915–1985) növendéke lett, akinek szintén sokat köszönhetett. A beszélgetés során Rónai kitért arra is, hogy az 1960-as évek első felében, már konzervatóriumi hallgatóként is korrepetitor szeretett volna lenni, ezért több évfolyamtársát kísérte különböző országos és nemzetközi versenyen. – Mivel már diákkoromban megismerkedtem Adorjáni Ilonával, a konzervatórium énektanárával, egyre több énekes kollégát kísértem, úgy, mint Simon Editet, Mátyás Jenőt, Barabás-Kásler Magdát, Molnár Jánost. Ekkor ismerkedtem meg Albert Annamária operaénekessel, a Kolozsvári Magyar Opera szólistájával, akivel közös dalesten léptünk fel – magyarázta Rónai István. Diákéveivel kapcsolatosan megjegyezte: mivel akkor csak Kolozsváron működött felsőfokú zenei képzés, az erdélyi magyar zenei élet képviselőinek már egyetemi hallgatóként is alkalmuk nyílt egymás jobb megismerésére. Zeneakadémiai tanárai közül még Weiss Ferdinánd (1932–2002) zongoraművészt említette, akire tudása és embersége folytán példaképként tekintett. Sokak számára titok volt eddig az, amiről Horváth Zoltántól értesültünk: Rónai István gyakran ír ötsoros Limerick-verseket, amelyekben humoros formában elevenít fel zenei eseményeket, szereplőket. Ezekből többet fel is olvastak az est folyamán. Ami pedig az élőzenét illeti, felvételről meghallgathattunk néhány Mahler-dalt a kolozsvári zeneakadémia egykori diákja, az európai hírű bariton, Gheorghe Petean előadásában és Rónai István kíséretében. Rónai nem csak aktív zenészként írta be nevét az erdélyi (és ezen belül a kolozsvári) komolyzenei életbe, hanem zenekritikusként is: 1968-tól 1984-ig folyamatosan jelentek meg zenekritikái A Hétben, az Utunkban az Igazságban. – Most úgy vélem: zenekritikusként elég merész voltam. G. B. Shaw, Tóth Aladár zenekritikáit gyakran olvastam. Hogy miért hagytam fel zenekritikusi tevékenységemmel 1984-ben? Az akkori bezártság, a magyarellenes hangulat közepette nem láttam értelmét az írásnak, 1990 után pedig úgy véltem: kiírtam magamat – hangsúlyozta Rónai. A Kolozsvári Magyar Operával kapcsolatosan megjegyezte: mivel 1988-ban félnormás korrepetitori állást vállalt el az intézményben, ezért sem tartotta etikusnak, hogy az ottani előadásokról írjon. Szívesen emlékezett arra az időszakra is, amikor az opera kamarazenekarának tagjaként több kortárs szerző (Demény Attila, Vidovszky László stb.) operájában közreműködött zongorakísérőként. Megtudtuk: Mariana Nicolesco világhírű szopránhoz több évtizedes ismeretség fűzi: 1970-ben Rónai kísérte a művésznőt egy meghallgatáson, amelynek eredményeképpen olaszországi ösztöndíjat nyert, ahonnan az operaénekesnő… elfelejtett hazajönni. Rónai elmesélte: Nicolescónak köszönhetően egyszer a Cotroceni-palotába is eljutott. – Jó tíz évvel ezelőtt történt, hogy az akkori olasz államfő Bukarestbe látogatott, és ezzel egy időben Mariana Nicolesco is fellépett. Engem kért meg, hogy kísérjem a koncertjén, így kerültem én életemben először és talán utoljára a Cotroceni-palotába. László Ferenc (1937–2010) muzikológusnak köszönhetően pedig az osztrák nagykövetség bukaresti székhelyére jutottam el. Ott Simona Ivaş és Marius Budoiu magánénekeseket kísértem – jegyezte meg Rónai. Szóba kerültek még az 1980-as évek első felében megtett székelyföldi koncertkörutak, amelyek során Márkos Albert és ifj. Balogh Ferenc hegedűművészt, Kriza Ágnes, Hercz Péter és Daróczi Tamás magánénekest kísérte. – Az akkori rossz életkörülmények közepette a székelyföldi koncertek pozitívan hatottak lelkivilágunkra. Öcsémmel, Rónai Ádámmal pedig szólistaként is felléptünk – tette hozzá Rónai. A Brăilán kétévente megrendezendő Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen Rónai többször részt vett 1995–2005 között; mesterkurzust is tartott zongorakíséretből, illetve olyan fiatal kolozsvári énekeseket kísért, akik aztán díjjal tértek haza: Ramona Eremia, Gheorghe Petean és Iulia Merca. Végezetül a meghívott a jelenlévők kérdéseire is válaszolt. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár), 2014. május 31.A fúvószene bűvöletébenAz elmúlt években több csíkszéki fúvószenekar megalakulásában, létrehozásában volt fontos szerepe Urszuly Árpád karnagynak, aki nemcsak betanította a zenészeket, hanem jelenleg is több zenekarral dolgozik, tanít, zeneszámokat hangszerel, segíti az utánpótlás-nevelést. Édesapja kántor volt, már gyermekként megszerette a zenét, és azon kevesek közé tartozik, akik az iskolai képzés után hivatásos fúvószenészként, majd zenekarvezetőként tevékenykedhettek. 1941-ben született Mikóújfaluban, ott nőtt fel, és az első négy osztályt ott végezte. Utána Bukarestbe került. „Nagynénéméknek nem volt gyerekük, ezért ott nevelkedtem, elvégeztem a hét osztályt. Bukarestben, ahol nagynénémék laktak, volt egy zongoratanár, és nála tanultam egy évet, többek közt a kottaolvasást is. Ajánlották, hogy zene szakon kellene továbbtanuljak. Volt egy évvel nagyobb fiú iskolatársam, aki szintén katonazenésznek készült, és az édesanyja befolyásolt engem, hogy menjek én is, így kerültem oda. A katonazenei iskolába négy évet jártam, utána egy év gyakorlat következett, ezt a sepsiszentgyörgyi fúvószenekarnál töltöttem” – emlékezik a kezdetekre. Katonazenekarban játszott Az iskolában a fő hangszere a trombita volt, ezt tanulta, mellékhangszerként pedig a zongorát. Mint mondja, megszerette a többi fúvós hangszert is. Miután elvégezte az ötéves képzést, Marosvásárhelyre helyezték ki, 1961-től '69-ig ott élt. Utána áthelyezték Csíkszeredába, mert akkor alakult meg egy katonazenekar. „Korábban is volt zenekar, de '61-ben feloszlatták a hegyivadászokat, és '69-ben alakultak újra, akkor hozták létre ismét a fúvószenekart. Egy pár személyt összeszedtek, persze azt is nézték, hogy ki honnan származik. Én mikóújfalusi voltam, közelebbi, így idehoztak, és azóta itt vagyok Csíkszeredában” – elevenítette fel. A katonazenekarban először hangszeresként, utána karmesterként és karmester-helyettesként tevékenykedett – ehhez Bukarestben további kurzusokat végzett. Nemcsak zenélésből állt az élet a kaszárnyában, mint elmondta, a napi program, a katonák kiképzése mellett ünnepi alkalmakon, koszorúzások, nemzeti ünnepek, május elsejei, augusztus 23-i felvonulások alkalmával játszott a katonazenekar. Már akkor megkezdődött a többi zenekarral az együttműködés. „Mivel mi nagyon kevesen voltunk, összegyűjtöttük a megyéből a jobb zenekarokat, mert voltak civil zenekarok akkor is, és azokkal együtt dolgoztunk. Elmentünk egy hónappal korábban, a repertoárt betanítottuk. Az augusztus 23-i ünnepség előtt már július végén behozták őket Csíkszeredába, elszállásolták, és minden nap próbáltunk. Sokat kellett gyakorolni a katonai felvonulásokra” – mesélte Urszuly Árpád. Igény volt a munkájára 1976-ban az újtusnádiak kérték fel, hogy segítse az ottani zenekart, ezt háromévi tanítás, közös munka követte. „Fiatalokat tanítottunk be játszani különböző fúvóshangszereken. Persze vagy három generációt is betanítottam, a zenekar közben cserélődött, fiatalodott” – emlékezett. 2005-ben több fúvószenekar indulásánál is jelen volt, munkáját megismerték, igény volt rá. „Csíkdánfalván 2005 májusában alakult a zenekar 32 taggal, és azóta is dolgozom velük, utánpótlást is nevelünk. Voltunk többször külföldön fellépni a zenekarral, Solton kétszer, és Szegeden is. Idén készülünk szeptemberben Németországba, nemzetközi fúvóstalálkozóra van meghívásunk. A csíkszentgyörgyi zenekart is 2005-ben alakítottuk meg a közbirtokosság támogatásával, ez 36 taggal indult, most 43-an vannak. Ugyanabban az évben Csíkszentkirályon is alakítottunk zenekart 24 taggal, egészen 2009-ig voltam ott. Csíkszentmártonban 2010-ben kezdtük el, ott már megvolt a zenekar, azelőtt idős Köllő Feri bácsi foglalkozott velük, de betegség miatt abba kellett hagynia. Gergely András polgármester kért meg, hogy foglalkozzam a zenekarral, ez az együttműködés most is tart. Csíkbánkfalván 2010 novemberében alakítottunk egy zenekart, szintén a közbirtokosság támogatásával, 32 taggal, most is működik, elég szép eredményekkel. Csicsóban 2010 októberében kezdtem dolgozni a zenekarral, megkért egy ottani zenész, hogy segítsek, maradtam, azóta is ott vagyok. Velük is járunk rendezvényekre, Hargitafürdőn a Borvíznapon ők zenélnek” – sorolta. Próbálják tartani a lépést Urszuly Árpád szerint műkedvelőként nehezebb dolgozni, mint például Szentsimonban, ahol iskolát végzett gyermekek zenélnek Sándor Árpád karnagy vezetésével. „Mi egy kicsit nehezebben tudunk menni, de tartjuk a lépést. Próbálkozunk a repertoárt felújítani, bővíteni, a hangszertechnikát fejleszteni. A zenekarokkal heti egy próbát tartunk, van, aki hiányzik, s akkor az ember nem tud továbbmenni, hiába kezdek új darabokat, ha a zenekar egy része nincs ott. Mindenhol támogatja a tanács vagy a közbirtokosság ezt a mozgalmat, hangszereket vásárolnak, alapítványok működnek, így pályázni is lehet támogatásra. A szabadtéri zenélésre a fúvószenekar a legalkalmasabb, a hangzás is erősebb, és régi hagyományként fennmaradt. A közönség már megszokta, megvan rá az igény, ha eltűnne egy zenekar valahol, hiányozna” – véli az idős karnagy, aki szerint a fúvóshangszer tanítását már ötödik osztályos korban meg lehet kezdeni, addig a tüdő is kifejlődik. Minden zenekarnál működik az utánpótlás-nevelés, Csíkszentmártonban harmadik alkalommal szervezik meg az idén a fúvóstábort, amelybe évről évre többen jelentkeznek. „A gyermekek látják, hallják a zenekarokat a falvakban, minden rendezvényen, búcsún, falunapokon, találkozókon, jönnek, beiratkoznak. Kezdjük a táborral, ahol tíz nap alatt annyit tanulnak, amennyit egy iskolában egy év alatt nem lehet. Otthon is kell gyakorolni, ami nehezebb. Idén már a negyedik alcsíki fúvóstalálkozót szervezik Csíkszentkirályon. Alcsíkon nyolc zenekar van, minden évben egyik megszervezi a találkozót. Vannak közös számok, amelyeket a nyolc zenekar több mint kétszáz zenésze játszik egyszerre” – magyarázta. Bővülő zenekari repertoár A fúvószenekarok repertoárjában az indulók mellett operettrészletek, keringők, csárdások is szerepelnek, de népdalok, nóták is. „Azt játsszák, amit megért és szeret a közönség. Filmzenét is próbálunk, táncdalokat, slágereket. Ha látjuk, hogy tetszik a közönségnek, én hamar átírom a zenekarra, mert néha nehéz hozzájutni meghangszerelt darabokhoz. Szerencsére tudok hangszerelni, sokat hangszereltem fúvóshangszerekre, akárcsak Köllő Ferenc kollégám. Ilyenkor azt is meg kell nézni, mekkora technikát bírnak meg. Hiába veszek egy kitűnően hangszerelt darabot, és kiosztom, mert nem tudják megtanulni. Vannak közkedvelt, könnyebb darabok is” – mondta el. Úgy véli, minden hangszernek megvan a könnyebb és nehezebb oldala is, a klarinétok, fuvolák, trombiták nagyobb technikát igényelnek, mint a kísérőhangszerek, tubák, vadászkürtök, de ezeken is ki lehet fejleszteni a megfelelő technikát. Most is tanít Urszuly Árpád 1998-2006 között tanított a Nagy István Művészeti Szakközépiskolában trombita szakon. „Végigvittem hét diákot, közülük négyen elvégezték a zeneakadémiát, többen már tanárként tanítanak. A művészeti népiskolában most szintetizátort tanítok, vannak diákok, szépen haladnak. Három év alatt megtanulják az alapokat, a technikát, a kottaolvasást, de aztán mindenki saját maga kell gyakorolja” – mesélte. Munkásságának elismeréseként 2013-ban a Romániai Magyar Dalosszövetségtől Rónai Antal-díjat vehetett át. Azt mondja, nem számított rá, de örült az elismerésnek. Kovács Attila. Székelyhon.ro 2015. május 12.Háry János az operában – sírva kacagni önmagunkonA megújulás jegyében mutatja be Kodály Zoltán Háry János című daljátékát május 14-én, csütörtökön este fél 7 órától a Kolozsvári Magyar Opera. Az előadást Szabó Emese rendezi, aki a tegnapi sajtótájékoztatón megjegyezte: Háry János a jelenkor emberét szimbolizálja, magában hordozza azt a fajta fantáziavilágot, amely nélkül szegény, kopár és szürke lenne a valóság. – Ezt a művet csak úgy lehet színpadra vinni, s a történetet elmesélni, ha közben aktualizáljuk; fontos, hogy a ma embere milyennek érzi a valóságot, hogy milyenek az álmai, a vágyai, az illúziói, a képzelete – hangsúlyozta a rendező. A daljátékban közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, zene- és balettkara, vezényel: Kulcsár Szabolcs; a díszleteket a németországi Ralph Zeger, a jelmezeket pedig Szabó Emese tervezte, koreográfus: Jakab Melinda. „1948. december 11-én este, a Magyar Népi Szövetség IV. országos kongresszusának záróakkordjaként, a Kolozsvári Magyar Színházban, Rónai Antal karmester beintésére felcsendült Kodály Zoltán halhatatlan daljátékának nyitánya, ami egyben az Állami Magyar Népopera megszületését is jelentette. (…) A Háry János színpadra állítását dr. Gróf László végezte, Török Sándor volt a segédrendező. A díszleteket Szakács György, a jelmezeket Szopos Klára tervei szerint készítették.” – olvasható a László Ferenc szerkesztésében megjelent Utunk Kodályhoz című kötetben (Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 1984.). Erre a momentumra, a Háry János-bemutatóval egybekötött operamegnyitóra hivatkozott a sajtótájékoztatón Kosztin Áron aligazgató, majd a darab sorsának kolozsvári alakulását vázolta: 1982-ben a cenzúra úgyszólván „lebutította” az előadást, majd legközelebb 1992. december 11-én, Demény Attila rendezésében mutatták be. F. Zs. Szabadság (Kolozsvár) 2016. május 7.Tiszta kamaszok, megváltott közösség (Beszélgetés Haáz Sándorral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító igazgatójával)Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk. – Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg? - Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár. – A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején? – Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához. – Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet? – Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam. – Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján? – Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra? – „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”. – Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben? – Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán? – Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom. – A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is… – Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból. – Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége? – Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen. – Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is? – A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak. – Látja már az utódját? – Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik. Haáz Sándor Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja. Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2017. június 26.Évadzáró gálakoncert és díjazás az operábanÜnnepi gálakoncerttel zárta a 2016/2017-es évadot vasárnap este a Kolozsvári Magyar Opera. Az eseményen átadták az intézmény legendás szopránjának emlékére alapított Albert Annamária Emlékgyűrűt, amelyet idén Veress Orsolya énekművész nyert el. Szintén a gála alatt adták át az intézmény művészeti tanácsa javaslatára ebben az évben alapított, fiatal, tehetséges férfi operaénekeseknek odaítélhető Rónai Antal-díjat, amelyet Pataki Adorján énekművész vehetett át. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-14
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
